Pályázatfigyelő

Közel 3 milliárd jut vállalkozásfejlesztésre

Közel 3 milliárd jut vállalkozásfejlesztésre

Megjelent a TÁMOP 2.1.3 pályázat!

 

Jelentős és nagymértékű fejlesztési forráshoz juthatnak idén a mikro-, kis- és középvállalkozások az Új Széchenyi Terv újonnan meghirdetett pályázati lehetőségeinek köszönhetően. A gazdasági szféra, valamint a korábban támogatás nélkül maradt vállalatok fellendülését megcélzó, és nem kevésbé a munkahelyteremtésre fókuszáló új konstrukciók egyértelműen kedveznek a KKV- szektornak. A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretein belül 2011. március 1-től – a keret kimerüléséig – nyújthatóak be pályázati anyagok azzal a könnyítéssel, hogy a vállalkozások csekély összegű (de minimis) támogatásként, akár önerő nélkül is pályázhatnak.

 

A TÁMOP 2.1.3 két felhívást is kínál a konvergencia régiókban székhellyel rendelkező vállalkozásoknak, ez alkalommal egy közel 2,5 milliárd forintos pályázható keretösszeggel. A mikro- és kisvállalkozásokat érintő – TÁMOP 2.1.3/A. jelű – pályázatban maximálisan 5 millió forint lehívására nyílik lehetőség, míg a középvállalkozások a – TÁMOP 2.1.3/B. jelű – pályázat szerint akár 50 millió forintos támogatással is tervezhetnek.


Az Új Széchenyi Terv által rögzített pályázati feltételekre azonban érdemes figyelmet fordítani, amelynek értelmében a projekt megkezdését mindenképpen meg kell előznie egy, a gazdaságfejlesztési pályázathoz (GOP) kapcsolódó pozitív támogatói döntésnek. Ezzel a lehetőséggel a pályázó közel egy időben két vállalkozásfejlesztési forráshoz is hozzájuthat.


Az akciótervhez képest újdonságnak számít az igénybevehető képzések körének bővülése is, vagyis ebben a ciklusban támogatás igényelhető például vezetői, szakmai, idegen nyelvi, a vállalkozás működésével kapcsolatos, és informatikai képzésekre is.

 

A TÁMOP 2.1.3 pályázatok részleteiről bővebb tájékoztatást a www.tamop-palyazat.hu oldalon olvashat.

 

FISZ Hírügynökség



deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler