Aktuális híreink

Magyar kézműves alkotások láthatók a Szent Péter téri betlehem-kiállításon

2020. December 13. 13:28
Magyar kézműves alkotások láthatók a Szent Péter téri betlehem-kiállításon
Magyar kézművesek alkotásai is szerepelnek a világ minden részéből a Vatikánba érkezett betlehemek között, amelyek a járványhelyzet miatt szabadtéri kiállítóhelyen, a Szent Péter tér oszlopcsarnokában láthatók vasárnaptól.
A 100 Betlehem elnevezésű kiállítást harmadik éve rendezik meg a Vatikánban.
    Szokás szerint a világ mintegy harminc országából több mint száz alkotás érkezett: van közöttük művészi kidolgozású történelmi betlehem és modern feldolgozás, amelyben a gyermek Jézus a vöröskereszt sátrában születik meg a földrengés sújtotta Amatrice város romjai között. Több munka távoli országból érkezett vagy nagyon egyszerű, iskolások készítette alkotás, amely mégis ünnepi hangulatot sugároz.    
    Újdonságnak számít, hogy zárt terem helyett a betlehemeket a Szent Péter teret övező oszlopcsarnok egyik szárnyában állították ki. Az oszlopok között épített nyitott faházak ablakaiban láthatók az alkotások. A Vatikán a szabadtéri megoldással érte el, hogy a járványkorlátozások ellenére sem kellett lemondani a betlehem-kiállítást, amelyet máskülönben a múzeumok és kiállítások zárvatartása miatt nem tudtak volna megrendezni.
    Magyarország az idén sem hiányzik a római betlehem-kiállításról. A korábbi évekhez hasonlóan most is a Magyar Kézművességért Alapítvány (AMKA) által egybefogott kézművesek alkotásairól van szó. A Vatikánban látható hét magyar betlehem között van Kurdi Csilla "Betlehemi éj" című műve, amely a paverpolnak nevezett dekorációs technikával készült.
    Szigeti Mónika "Menekülés Egyipomba" című alkotása kukoricacsuhéból és fakéregből készült, különlegessége a színezett kukoricacsuhé. Kaics Julianna "Szent Család" című kompozíciója csuhéból és vesszőből készült. Harsányi Tiborné "Betlehem a Szent Családdal és a három királlyal" alkotása szalmából készült fonással. 
    Garamvölgyi Adrienn egy fakereszten ábrázolta Jézus születési jelenetét csuhé figurákkal. Gelencsér Julianna  "A Szent Családot pásztorok látogatják" művéhez terméseket is felhasznált. Czupp Pál Megyei Prima-díjas fafaragó népi iparművész "A Szent Család megpihen" című műve diófából és vadkörte fából készült. A művész fakéregbe helyezte el Mária, Jézus és József alakját.
    A kiállítás, amelynek idén Ukrajna a díszvendége, január 10-ig látható.
    A tavalyi betlehem-kiállításnak Magyarország volt a díszvendége az eredetileg 2020 szeptemberére kitűzött Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából. A kiállítást tavaly Ferenc pápa az első látogatók között kereste fel.
Forrás:MTI


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
casibom