Aktuális híreink

Megjelent az AMKA 2021. évi Betlehemi Jászol pályázati kiírása

2021. November 05. 05:45
Ebben az évben új helyszínen Budapesten, a Szent István Bazilikában rendezik meg a 28. Bethlehemi Jászol kiállítást.
Az AMKA tervei szerint a betlehemi kiállítás hivatalos megnyitóján vehetik át az elismeréseket a nyári kiállítás zsűri által javasolt alkotói is. Az összevont 2021. évi album is várhatóan akkorra készül el.
A kuratórium kéri azokat az alkotókat, akik a korábbi években díjazottjai voltak a betlehemi tárlatoknak, és még megvan az alkotásuk vagy kölcsönkérhető a műtárgy, jelentkezzenek, hozzák el az alkotást. Ebben az esetben nevezési díjat nem kell fizetni, a kiadványban megjelennek, de a díjazásban nem vehetnek részt.
Az információk honlapunkon (www.amka.hu) a kiállítás menüpontjában és Facebook oldalunkon folyamatosan frissülni fognak.
Betlehemi Jászol Pályázat ITT
Regisztráció ITT
Egyéni nevezési lap ITT
Kollektív nevezési lap ITT
 
Jó felkészülést kívánunk, és szeretettel várjuk jelentkezésüket!
 
Üdvözlettel:
 
Fábry Zoltán elnök
A Magyar Kézművességért Alapítvány
Kuratóriuma
honlap: www.amka.hu, e-mail: amka@amka.hu
Gál Anna Titkár ( Cím: AMKA, Budapest, Luther u. 4-6.; Tel: 20/570-7085)
deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
casibom