Aktuális híreink

Megválasztották a Szent István-napi és innovációs kenyeret

2022. August 02. 08:24
Megválasztották a Szent István-napi és innovációs kenyeret
A Magyar Pékszövetség hagyományaihoz híven, tizenegyedik alkalommal rendezte meg Kenyérversenyét. Az államalapítás ünnepére készülő Szent István napi kenyér első helyezettjével és az Innovatív kategória győztes termékével, valamint a gyártókkal a Parlamentben megrendezett ünnepélyes díjátadón találkozhatott először a közönség.
A Magyar Pékszövetség Kenyérversenyéről
Az idei év viszontagságos körülményei ellenére a hazai pékségek több mint félszáz terméket mutattak be a Magyar Pékszövetség rendhagyó versenyén. A megmérettetésre bármilyen sütőipari vállalkozás nevezhetett, függetlenül attól, hogy tagja-e a szervezetnek. Idén három kategóriában várták a termékeket. A kétfordulós zsűrizés során az ítészek körültekintően vizsgálták a kenyereket és péksüteményeket, betartva a Magyar Élelmiszerkönyv szigorú szabályrendszerét. Az első körös, ötfős előzsűrizés után 18 kenyér és 7 sétáló sütemény került behívásra a második körös bírálatra, ahol a sajtó munkatársai is megkóstolhatták a versenytermékeket. Az ítészek azokra a minőségi jegyekre fókuszáltak, amelyek meghatározzák egy termék karakterét. Mustra alá vették a péktermékek illatát, ízét, megvizsgálták a kenyerek héjazatát, bélzetét és nem utolsó sorban szemügyre vették a külalakot. Ezek a szempontok markánsan meghatározzák és befolyásolják az élvezeti értéket és minőséget.
Nemzeti ünnepünk
A nemzeti ünnepünk az államalapítást, Szent István szentté avatását valamint az aratás végét jelképezi. Pékjeink évről-évre ennek az ünnepkörnek a tiszteletére sütik meg kenyereiket. A hagyományosan aratás után, Szent István napra sütötték az új búzából az első kenyeret. A kenyér az emberi táplálkozás alapvető élelmiszere, ezért ősidők óta nagy becsben tartják. A búza termesztés hazánkban évszázadok óta nagy tiszteletnek örvend. Az Új Kenyér vallásos ünnepe is a népi aratóünnephez kapcsolódik. Ezen a napon aratási felvonulást tartottak, elzarándokoltak a templomhoz, ahol hálaimát mondtak az aratás befejezésére. A kenyér az életet, a megélhetést és az otthon melegét szimbolizálja. A kenyér aljára, annak megszegése előtt keresztet vetettek, ezzel is kimutatva a hálát, ami a kenyeret megilleti. Ennek jegyében a Magyar Pékszövetség 2011 óta rendezi meg versenyét, ahol a pékek a föld és búza szeretetéből ihletet merítve, hagyományos kovászos eljárással, kizárólag magyar, természetes alapanyagok felhasználásával sütött kenyereket gyártó pékségek indulnak az ország minden tájáról.
A fogyasztók az ünnep alkalmával a Magyar Ízek utcája rendezvénysorozat keretében, a Várkert Bazár sétányon kóstolhatja meg először az Év Kenyerét, megismerkedhet a Batátás kenyérrel, és egy csodálatos, szilvalekvárral töltött Sétáló sütemény elfogyasztása közben betekintést nyer a gabona múltjába, jelenébe és jövőjébe.
 
 
 
Idei díjazottjaink
A Szent István napi Kenyér első helyezettje a balmazújvárosi Gulyás kenyér, amit a Balmaz Sütöde Kft. kemencéiben sütöttek ropogósra, felelevenítve a gulyások békés életének egyik alapvető élelmiszerét. Az egyszerű, alföldi pásztorélet a magyar nép egységét és egyéni jellegét hangsúlyozza.
A Balmaz Sütöde Kft. immáron három évtizede kiváló minőségű alapanyagok felhasználásával készíti péktermékeit a hajdúságiak nagy örömére. A családi vállalkozás szaküzletei tíz településen szolgálják ki a vásárlókat. A régi hagyományokat megőrizve, az új trendek mentén alkották meg Szent István napi kenyerüket. A generációkon átívelő tudás és szenvedély apáról fiúra száll. A hamísítatlan ízélményt a tradíció, a tapasztalat és a minőség jellemzi, ezek az értékek köszönnek vissza minden falat pékáruban és kenyérben. Az idei nyertes kenyér a hosszú érlelésű, kovásszal készült. Négyféle lisztet használtak fel, többek között a teljes kiőrlésű liszt is gazdagítja a terméküket. A kenyér jól átsült, vastag héjazattal rendelkezik. Ez biztosítja a régi paraszti kenyereknek megfelelő akár 10-15 napos eltarthatóságot.
Számunkra évezredes hagyományokat képvisel a liszttel, sóval, kovásszal kelesztett, dagasztott és kemencében kisült kenyér. Szívvel, lélekkel, nagyapáink hagyományait megőrizve idézzük fel kézműves termékeinkkel a régi időket. Kenyereinkkel a régi hagyományokat varázsoljuk a vásárlóink asztalára, a jelen kor újdonságaival megfűszerezve. – mondta Fülep Zsolt, a Balmaz Sütöde Kft. ügyvezető igazgatója.
Az innovatív kategória nyertesének a Batátás kenyeret választotta a hétfős szakmai zsűri.   A Varga Pékség 95 Kft. terméke az Alföld déli peremének természeti adottságainak egyik alapvető növényének, a batátának a jellegzetes alapízét rejti magában. A sárgás bélzettel rendelkező kenyér az egészséges fogyasztói trendeket szem előtt tartva, a hagyományok mentén, élesztő nélküli technológiával készült. A Duna-Tisza közi hátságon fekvő Ásotthalom egyik jellegzetes növényét, a batátát összeboronálták az alakorral. Az édesburgonya és az ősi, egyszemű búza szerelmének köszönhetően született meg a Batátás kenyér a mórahalomi pékség kemencéjében.
 
 
„A batáta és az alakor pozitív hatásai köszönnek vissza a termékünkben, megidézve a tájunk bűbájos, homokdűnés tanyasi világot. Ennek a területnek az egyik kedvenc növénye a batáta. Az egészséges táplálkozás jegyében az édesburgonyát párosítottuk az ősi, egyszemű búzával. Ennek a szövetségnek a mentén egy ásványi anyagokban és vitaminokban gazdag terméket sütöttünk ki hagyományos kemencénkben.” – tájékoztatott Varga Ferenc, a huszonhét éve működő mórahalmi pékség ügyvezetője.
A második körös zsűri tagjai:

Dr. Pleva György

NÉBIHÉlelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság igazgató főállatorvosa

Dr. Felkai Beáta Olga

Élelmiszergazdasági és -minőségpolitikai Főosztály vezetője

Ilonka Boldizsár

A zsűri elnöke, a Világ Pék- és Cukrászszövetség nagykövete és tiszteletbeli tagja

Gyenge Katalin

A balatonkenesei Katica Pékség vezetője, a Bocus d’Or innovációs nagydíj első helyezettje

Nardai Anita

Magyar Pékek Fejedelmi Rendfője, pékmester, a Közép-Dunántúli térségben

Kászpári Károly

Baranya-Somogy-Tolna megye régiós elnöke, Fristen Kft. ügyvezetője

Király István

Bács-Kiskun megye területi elnöke, Király Pék és Társa Bt. alapítója

 
 
 
További információ: További információ:
deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler