Aktuális híreink

Miniszterelnöki főtanácsadó: az egyéni vállalkozókra is oda kell figyelni

2021. February 11. 12:01
A bértámogatásban résztvevő csaknem 20 ezer vállalkozásból csupán 1300 az egyéni vállalkozó.
A bértámogatásban résztvevő csaknem 20 ezer vállalkozásból csupán 1300 az egyéni vállalkozó miközben a sérülékeny szektorokban közel 56 500 vállalkozás működik, amelynek több mint a fele, 34 ezer az egyéni vállalkozó - nyilatkozta a Figyelő hetilapnak Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója csütörtökön.

A működését szüneteltető egyéni vállalkozónak szinte semmilyen esélye sincs arra, hogy hitelt kaphasson - hangsúlyozta, és rámutatott az újraindítási gyorskölcsön fontosságára.
    A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által kidolgozás alatt lévő hitelkonstrukció keretében a felvehető legfeljebb 10 millió forint hitelösszeg bér, járulék, rezsi, működési költség, valamint készlet finanszírozására egyaránt felhasználható, és az ügyfél által fizetendő éves kamat 0 százalék, a futamideje pedig legfeljebb 10 év - hangsúlyozta.
    "Reményeink szerint ebből a pénzből minél többen újra ki tudnak majd nyitni. A hitelfelvétel után el kell telnie pár évnek ahhoz, hogy a vállalkozó megerősödjék, és újra a saját lábára állhasson, ezért szükséges a futamidő elején egy türelmi időszak" - mondta Nagy Márton.
    A gazdaság újraindítására kitérve a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója kiemelte, hogy az első szakasz januártól április elejéig tarthat, amikor a legfontosabb lépésként elkezdődik az otthonteremtési program. Az ország épít, sok lakás megújul.
    Az áprilistól július elejéig tartó második szakasz a felsőoktatás megújítására, a modellváltására fókuszál. Soha nem látott összegek érkezhetnek az egyetemekre - közölte.
    Júliustól indulhat az újraindítási akcióterv harmadik szakasza, ami a nagy fejlesztések elkezdésének időszaka lesz, elsődlegesen a fenntartható zöld közlekedés, energetika, körforgásos gazdaság, digitalizáció, agrár- és vidékfejlesztés területein. Jelenleg gőzerővel folyik a második és harmadik szakaszra való felkészülés - tette hozzá Nagy Márton.
    Az EU-hoz történő fenntartható felzárkózásban a beruházások növekedése és a 25 százalékos ráta fenntartása fontos gazdaságstratégiai cél - szögezte el a főtanácsadó. Itt kulcsszerepe van mind a vállalati, mind az állami és mind a családi beruházások ösztönzésének. Az állam fejlesztési forrásokkal segítheti a vállalati, a családi és a saját, tehát állami beruházások ösztönzését - mondta.
    Nagy Márton kiemelte, nagyon fontos, hogy úgy kell elkölteni 1 forintot, hogy legalább 1,5 forint összegű GDP-növekedést eredményezzen.
    "Ez akkor teljesül, ha a költségvetési és az európai uniós források felhasználásánál hazai iparpolitikai szempontokat érvényesítünk, azaz versenyképes magyar vállalati szektort építünk. Az összes beruházás a 2021-es GDP-növekedés 60 százalékát adhatja" - hangsúlyozta.
    Fontos emellett a profitegyenleg zárása, ami a hosszabb távú és az összetett gazdasági célokhoz sorolható. A teljes profitegyenleg hiányának egy részét a felzárkózási szempontok alapján nem célszerű kiegyenlíteni, mert az ugyanis olyan vállalatokhoz és ágazatokhoz kötődik, amelyeknek kifejezetten magas az export-árbevétele. Ide sorolható ágazatok lehet például az autó- és az elektronikai termékek gyártása - közölte.
    Ezek nyeresége 2019-ben megközelítette a 1,5 milliárd eurót. Így összességében 5 milliárd euró összegű profitegyenleget célszerű kiegyenlíteni. Ehhez sikeres hazai vállalkozókra van szükség, akik Magyarország területén kívüli befektetéseiken elért profittal ki tudják egyenlíteni a külföldi tulajdonú vállalatok által hazánkban megtermelt profitot - emelte ki a miniszterelnöki főtanácsadó.
MTI


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
casibom