Aktuális híreink

NAV: gyorsabban kaphatják vissza az áfát a kkv-k

2020. April 30. 10:56
A munkavállalók jelentős átcsoportosításával teljesíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a gazdaságvédelmi akcióterv szerinti rövidebb áfakiutalási határidőket a kis- és középvállalkozásoknak (kkv) - írta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtöki közleményében.

Megjegyezték, hogy az ellenőrzést és kockázatelemzést végzők átcsoportosításával azt is biztosítják, hogy csak a valós, jogszerűen igényelt összegek kerüljenek vissza a vállalkozásokhoz 30, illetve 20 nap alatt; a visszaélésszerű, költségvetésnek kárt okozó adózókat pedig kiszűrjék a tisztességes igénylők közül.
    A Pénzügyminisztérium kérése alapján a NAV azzal próbál segíteni a jelenleg is működő kis- és középvállalkozásoknak, hogy a visszaigényelt áfát rövidebb idő alatt utalja ki. A NAV gyorsasága a jogalkotó szándéka szerint támogatja a vállalkozások likviditását - hangsúlyozták.
    Az érintett kkv-k az eddigi 75 nap helyett már 30 nap alatt megkaphatják a visszaigényelt pénzt. Az adózási előéletük alapján megbízhatónak minősített kis- és középvállalkozások pedig még korábban juthatnak az összeghez, 30 napról 20 napra is rövidülhet a kiutalás ideje. Akik a veszélyhelyzet előtt - a tisztességes adófizetők, és a költségvetés kárára - megsértették az adószabályokat, azaz kockázatos adózóknak számítanak, továbbra is csak 75 napon belül kaphatják vissza az áfát - figyelmeztetett a NAV.
    A jogosulatlan visszaigénylések kiszűrését és a folyamat gyorsítását a NAV megduplázott ellenőrzési és kockázatelemzési erőforrásokkal segíti, még differenciáltabb, több kockázati paramétert magába foglaló, széles körű kockázatelemzést végez a visszaigénylő adózóknál. Ehhez felhasználja az online adatszolgáltatásokat, amelyek a legfrissebb információkkal szolgálnak a gazdasági eseményekről. Az online számla rendszerből és az ekáer adatokból nemcsak az adózók értékesítései, hanem beszerzéseik, partnerkapcsolataik is nyomon követhetők, és ugyancsak segítik a kockázatelemzést a nemzetközi információcserében érkező adatok - hangsúlyozták.
    A járványhelyzet miatt az ellenőrzéseket a NAV elsősorban elektronikusan végzi. Ez mind az adózók, mind a hivatal munkatársai számára biztonságos ügyintézést tesz lehetővé. Az ügyfelek is elektronikusan (ELLUGY nyomtatványon) adják át bizonylataikat ellenőrzésre, csakúgy, mint ahogy a NAV küldi az ellenőrzést lezáró jegyzőkönyvet. A járványhelyzet előtt a NAV 2020 első negyedévében csaknem 10 ezer alkalommal végzett elektronikus módon ellenőrzést - áll a közleményben.
Forrás:MTI


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler