Aktuális híreink

Több mint 160 Pest megyei kis- és közepes vállalkozás fejlesztését segíti a kormány

2020. July 28. 06:44
A gazdaság újraindításában jelentős szerepe van a kis- és közepes vállalatok fejlődését, piaci pozíciójuk erősítését és az ott dolgozók munkahelyének biztonságát jelentő beruházásoknak - hangsúlyozta Varga Mihály a dabasi székhelyű Metál 99 Kft. eszközbeszerzését támogató szerződés ünnepélyes aláírásán a tárca hétfői közleménye szerint. A pénzügyminiszter bejelentette: várhatóan újabb 78 cég nyer el több mint 2 milliárd forintot a Pest megyei vállalkozások eszközberuházásait támogató pályázati felhívás utólagos keretemelésének köszönhetően.
 A járvány elleni védekezésben Magyarország nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően eredményes volt, számolni kell azonban azzal, hogy a járvány az idei évben visszaesést okoz a magyar gazdaságban - fogalmazott Varga Mihály. Mint mondta: a kormány intézkedéseinek középpontjában a munkahelyek védelme, a családok megélhetésének, valamint a vállalkozások talpon maradásának támogatása áll. Pest megyében, ahol a regisztrált hazai kis- és középvállalkozások közel 10 százaléka működik, különösen fontos az olyan fejlesztések támogatása, amelyek hozzájárulnak a vállalkozások erősítéséhez.
    Pest megyei kis- és közepes vállalkozások számára tavaly megnyílt pályázati kiírásra több mint négyszeres volt a túljelentkezés - közölte a miniszter. Ezért megvizsgálva a keretösszeg megemelésének lehetőségét a kormány úgy döntött, hogy a 2020 májusában nyertesként jelölt 86 pályázaton túl várhatóan további 78 cég eszközberuházását támogatja - tette hozzá. A mikro-, kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére irányuló pályázat célja az, hogy segítse a Pest megyei vállalkozások versenyképességének növelését és a munkahelyek megtartását. A támogatás összege cégenként a 300 millió forintot is elérheti. A termelőeszközök, gépek beszerzése mellett lehetőség van új informatikai eszközök és gyártási licenc vásárlására, valamint információs technológiai fejlesztések megvalósítására is - ismertette Varga Mihály.
    A Metal 99 Kft. 384 millió forintot meghaladó beruházásához több mint 173 millió forint támogatást nyert el a Pénzügyminisztérium által meghirdetett pályázaton. A fejlesztéssel a vállalkozás modernizálja gépparkját, bővíti kapacitásait. A cég olyan közlekedési vállalatok beszállítója, mint a BKV, a Mahart, a MÁV vagy az egyes megyeszékhelyek tömegközlekedéséért felelős társaságok.
Forrás:MTI


deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
casibom