Aktuális híreink

Új magyar sütemény született a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére

2021. July 21. 07:25
A magyar cukrászok, az 1938-as eucharisztikus világkongresszushoz hasonlóan, ismét bekapcsolódtak a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeibe, az ünnepségsorozat még emlékezetesebbé tételébe.
1
Érseki közreműködés
A katolikus világesemény tiszteletére a Magyar Cukrász Ipartestület Vojtek Éva ötletgazda kezdeményezésére pályázatot hirdetett a kongresszus süteményének megalkotására. A verseny kiírását hosszas egyeztetések előzték meg, amelybe a szakmai testület bevonta Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek-metropolitát. Ő egyházi szempontok meghatározásával segítette a verseny előkészítését.

Szigorú versenyfeltételek
A pályázóknak számos kritérium szerint kellett a süteményüket megtervezni, összeállítani. Az egyik legfőbb ezek közül az volt, hogy a termék jellegzetes, meghatározó ízének kialakításában olyan alapanyagokat használjanak a cukrászok, amelyek a Bibliában is megjelennek. Ilyen például a füge, a datolya, a gránátalma, a szeder, a mandula, a dió, a pisztácia, a bab, vagy az olívaolaj. A tervezés során ügyelniük kellett a szakembereknek arra is, hogy alkotásuk a rendezvény jellege miatt egyenként csomagolható és hűtés nélkül is tárolható legyen.

Az első kör izgalmai
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus részéről Fábry Kornél főtitkár követte figyelemmel a pályázatot és helyet kapott a zsűriben is. Az első fordulóból az ítészek hét süteményt juttattak be a döntőbe.
 
  • Fügés keksz (Andrész Petra, Andrész Cukrászda, Biatorbágy)
  • Mandulás szedres kocka (Benczur Sándor, Marcipán Cukrászda, Hódmezővásárhely)
  • Názáret (Czömpöly Eleonóra, Cake Art Cukrászat, Táplánszentkereszt)
  • Egy falat mennyország (Karl Zsolt, Karl Cukrászda, Dunaharaszti)
  • A szeretet íze (Márkus Beáta, Bejó Cukrászda, Békéscsaba)
  • Szent Erzsébet rózsái (Vadócz Jenő, Promenád Kávéház, Balatongyörök)
  • Hála (Csuta Rita, Csuta Cukrászda, Csákvár)
Neves szakemberek bírálata
A zsűriben a NEK főtitkára mellett a hazai szakma elismert képviselői foglaltak helyet:
  • Auguszt József (Auguszt Cukrászda, Budapest)
  • Dr. Fábry Kornél atya, főtitkár (NEK, Budapest)
  • Erdélyi Balázs (Magyar Cukrász Ipartestület, Budapest)
  • Pass Szilvia (Aranyalma Cukrászda, Székesfehérvár)
  • Sulyán Pál (Sulyán Cukrászda, Veresegyház)
  • Vojtek Éva (Cukrászmester Magazin, Budapest) 
A döntőbe kerülő hét cukrász számos hasznos tanácsot kapott a testület tagjaitól a felhasznált anyagok, a díszítés, az elnevezést és a csomagolást illetően is.

Igazi kuriózumok a döntőben
„A zsűrit komoly feladat elé állították a versenyzők, mivel mindegyik döntős sütemény igazi kuriózum volt. Mindegyik termék más és másféleképpen közelítette meg a témát, így még nehezebb volt a döntés” – értékelt Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület elnöke.

A pályázat győztese
A nyertes sütemény megalkotója: Karl Zsolt cukrászmester. A zsűri értékelése szerint jól ötvözte termékében a magyar cukrászhagyományokat a Bibliában is megjelenő alapanyagokkal. A Pozsonyi tésztába csomagolt, gazdag, gyümölcsös töltelékkel készült sütemény minden kritériumnak megfelelt és a bírálók véleménye szerint jól tudja bemutatni a magyar cukrászati hagyományokat a külföldről érkező vendégek számára is.
 
Igazi kánaáni kalács
A győztes alkotásban a narancsos ízvilág mellett megjelenik a mandula, a füge, a datolya, a szilva, a sárgabarack és a méz is. A Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével a kongresszus nyitómiséjén közel 1300 elsőáldozó gyermek fogja megkapni a „NEK Süteményt”.

Szeptembertől a cukrászdában a nyertes süti
A kongresszus hivatalos süteményét szeptember 3-tól remélhetőleg minél több cukrászdában kínálják majd a vendégeknek. Az ipartestület minden szakmai segítséget megad a nyertes alkotás elkészítéséhez. Erdélyi Balázs hozzátette, a jelentkező cukrászdák egyben azt is vállalják, hogy egy alkalommal a rendezvény ideje alatt, egy szentmise után karitatív módon megvendégelik a misén résztvevő hívőket a székhelyük környékén lévő templomnál.

A végső zsűri
A Magyar Cukrász Ipartestület elnöke elmondta: „A pályázat egyik célja az volt, hogy a győztes süteménnyel emléket állítsunk az Eucharisztikus Kongresszusnak, de a nem titkolt reményünk továbbra is az, hogy a győztes sütemény hosszú éveken keresztül megtalálható lesz majd a magyar cukrászdák választékában. Erről természetesen majd a vendégek fognak dönteni, ők lesznek a végső zsűri.”