Aktuális híreink

Újraválasztották a 12 éve hivatalban lévő IPOSZ elnököt, Németh Lászlót

2024. May 23. 17:43
Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) ma tartotta meg XLII. Tisztújító Közgyűlését, ahol titkos szavazás keretében döntöttek a következő tisztségviselőkről. A Mandátumvizsgáló és Szavazatszámláló Bizottság jelentése alapján a következő személyek nyertek megbízást öt évre:
  • IPOSZ elnöke: Németh László
  • IPOSZ alelnökei: Juhos János, Vörös Béla, Palkó Tamás
  • Felügyelő Bizottság elnöke: Sajti Lajos
  • Felügyelő Bizottság elnökhelyettese: Kurucz István
  • Felügyelő Bizottság tagjai: Kovács Tibor, Szabó Rita, Jurás László
  • Felügyelő Bizottság póttagjai: Iványi Norbert, Jenei Csaba
  • Etikai és Fegyelmi Bizottság tagjai: Lerch Béla, Tímár Vince, Makai Lászlóné
  • Etikai és Fegyelmi Bizottság póttagja: Takács Imre

A 12 éve hivatalban lévő elnök, Németh László, beszédében hangsúlyozta a tagság által is kiemelten fontos célt: a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) tagságába való bekerülést. A mikro- és kisvállalkozások, amelyeket az IPOSZ képvisel, jelentős szerepet játszanak a munkaerőpiacon, hiszen a foglalkoztatás 72%-át biztosítják. Azonban jelenleg az IPOSZ nem vehet részt többek között a minimálbér tárgyalásokon sem, ami különösen fontos lenne, mivel pl. a minimálbér szabályozása ezeket a vállalkozásokat is érinti.

Az IPOSZ a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások legnagyobb országos munkaadói és szakmai szövetsége, amelyet 160 jogilag önálló ipartestület alkot. Ezek közül 140 területileg szervezett, míg 20 országos szakmai szövetség. Az IPOSZ kizárólag jogi személy tagokkal rendelkezik, természetes személyek nem lehetnek tagok. A szövetség jelenleg 40.000 kisvállalkozást képvisel, amelyek többsége 1-10 főt foglalkoztat, beleértve az egyéni vállalkozásokat is.

deneme bonusu veren bahis siteleri online casino siteleri 1xbet mobil poker siteleri rulet oyna bonanza siteleri
deneme bonusu veren siteler
casino siteleri
pendik escort
bahis siteleri
deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler
Desi bengali bhabhi homemade xxx sex mms Petite teen hard fucking interracial sex Cute teen blonde has kinky anal sex in thigh high stockings
Deneme bonusu veren siteler
1xbet giriş
ataşehir escort sultanbeyli escort
Deneme bonusu veren siteler
https://joyfulantidotes.com/
tedxpenn.com
tipobet yeni giriş
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet
bahis siteleri
sweet bonanza
casino siteleri
superbetin
betsat deneme bonusu veren siteler
çevrimsiz bonus veren siteler casino siteleri casino siteleri canlı casino
en iyi casino siteleri
deneme bonusu veren siteler
deneme bonusu veren siteler
venüsbet